A borvidék legrégebbi és legnagyobb szüreti rendezvénye!
ElolvasomSzüret a Tokaji Világörökségi Borvidéken
A szüret Tokaj-Hegyalján szeptember második felében kezdődik, az ehhez kapcsolódó rendezvények is ekkor zajlanak. A vidék a hűvösebb idő ellenére is fogad látogatókat, a több napos rendezvények pedig a térségre jellemző, méltán világhírű borok mellett a gasztronómiáról is szólnak.
fotó: Sikolya Tibor
Borfesztiválok tavasztól nyár végéig folyamatosan zajlanak a Hegyalján. Mádtól Tolcsván és Erdőbényén át egészen Sárospatakig szerveznek ilyen programokat. A boros rendezvények tekintetében pedig már mindenki megtalálja azt, ami neki tetszik – a kisebb összejövetelektől egészen a nagyobb fesztiválokig.
1932 óta minden év októberének első hétvégéjén Tokajban ünnepli meg Tokaj-Hegyalja közössége a szüret kezdetét. Ez a több évtizedes hagyomány a népünnepélyen túl mindig is a térség hagyományőrző csoportjainak fesztiváljellegű találkozója volt. A három nap során egymást váltogatják a zömében szórakoztató jellegű programok. Az eseménysor csúcspontja a Szüreti Felvonulás, amelyet kisbíró vezet fel és részt vesznek rajta fúvószenekarok, Tokaj-Hegyalja településeinek képviselői, borlovagrendek, szőlőkorona- és szőlőkoszorú-vivők, a szőlőművelés fázisait megjelenítő jelmezes csoportok, fogatok, hintók, Bacchus-figura, hegyaljai hagyományőrző egyesületek, különböző boros és szőlős installációk, kompozíciók.
fotó: Kiss-Tóth Attila
A Szüreti Felvonulás után a Tokaj-Hegyaljához tartozó 27 település település polgármesterei összeadják azt a szőlőt, amelyből a következő esztendőben elkészül a Polgármesterek Bora, egy limitált palackszámú, kereskedelmi forgalomba nem kerülő bor, ami reprezentatív célokat szolgál.
A város főterén fesztiválszínpad üzemel, ahol a könnyűzenei koncertek mellett olyan programok is várják majd a közönséget, mint a nóta karaoke elnevezésű projekt, amikor élő cigányzene kíséretében és profi nótaénekes vezetésével népdalokat-operetteket énekelhettek a jelentkezők a nagyérdemű előtt.
A hangulatos kisváros sétálóutcáján a borvidék meghatározó borászatai kínálják boraikat és kézműves vásár várja a vendégeket. Különleges élményt jelent a Tokaji Vár Napja program, amely a jelenleg is zajló régészeti feltárásba enged bepillantást.
A Tokaji Ősz alkalmával a borvidék legnevesebb borászai és legjobb éttermei kínálnak borvacsorát.
Tállyán Szent Vencel-napi Búcsúra és Őszi Fesztiválra várnak mindenkit. A program keretében egy 7 kilométeres Mád-Tállya futásra is invitálják a vendégeket.
Folyamatosan frissülő eseménynaptár itt.
További információk: | 3910 Tokaj, Serház út 1. |