Szilvalekvár │ A Tisza és Bodrog árterében a szabályozás előtt hatalmas ártéri gyümölcsösök, elsősorban szilvások voltak, amelyeknek terméséből szilvalekvárt főztek. A szilvalekvár a sült-főtt tésztaételek fő ízesítője volt a térségben. Hagyományosan vörösréz üstben főzik, amelynek katlant építenek. Az üstöt gyakran sárral tapasztják be. A szétfőtt szilvát paszírozással megszabadítják a magoktól és a héjdaraboktól, majd egészen sűrűre főzik.
Birsalmasajt │ Török hatásra terjedt el Magyarországon és lett kedvelt csemege. A feladaraboltbirslamát cukorral péppé főzik és formába öntik.
Sütőtök │ Kemencében sütve kedvel őszi-téli csemege a mai napig.
Erdőbényei juhsajt │ A juhgomolya a legegyszerűbb sajtféleség. Sokszor nem is sajtnak, hanem gomolya-túrónak nevezik. Amikor elkészül az alvadék, azt egy kis szűrőruhába teszik, majd a saját súlyánál fogva két napig hagyják kicsöpögni. Préselve nincs és így alakul ki a jellegzetes - kicsit kenyérformára - hasonlító alak. Végezetül egy lazább szerkezetű, kicsit savósabb ízű sajtot kapnak végtermékként. A gomolya két-három hétig is eltartható. Utána 4-5 puttonyos tokaji aszú illik.
II. Talajok, kőzetek
Szőlőhegyek vulkáni kőzetei │ A Tokaji-hegység túlnyomórészt harmadkori vulkáni tevékenység eredményeként alakult ki nagyjából 12 millió évvel ezelőtt. A vulkáni működés kezdetben riolittufát és riolitlávát hozott a felszínre, majd ezt andezitláva és tufaszórás váltotta fel. A szőlőhegyeket tehát változatos vulkáni talaj: andezit, riolit és ezek tufái alkotják. A talaj változatosságát jól mutatja, hogy csak Mád határában 19 ásványi nyersanyag előfordulást tartanak számon – az ásványok e gazdagságára feldolgozó ipar is kiépült. Jellegzetes hegyaljai talaj a nyirok, amely a különböző vulkáni kőzetek mállásterméke lösszel és humusszal keveredve. A nyirok kötött talaj, megmunkálása igen fáradtságos. Ugyanakkor az ásványi anyagokban igen gazdag vulkáni kőzeten testes, erős savgerinccel bíró borok készíthetők, amelyek nyomelemekben igen gazdagok. A szőlő gyökere mélyen, akár hat méter mélyre is lenyúlik e talajba. A völgyekben a vulkáni talajokra vastag löszréteg telepedett. A löszösebb talajú részek (pl. Kopasz-hegy), az alacsonyabb savtartalom miatt, a lágyabb karakterű boroknak kedvez – így ezek a dűlők alkalmasabbak illatosabb fajták termesztésére.
Sank gödrök │ A nagy jövedelmet biztosító szőlőhegyeket hagyományosan mindenütt, így Tokaj-Hegyalján is megbecsülték, a termőföldet igyekeztek megvédeni. Megoldották és karbantartották például a vízelvezetést, hogy a lezúduló esővíz ne mossa el a talajt. Az árkokba ülepítő gödröket ástak, amelyet liktor veremnek vagy sank gödörnek hívtak. Ezekben gyűjtötték össze a lemosott földet, hogy aztán fáradtságos munkával, puttonyokban hordják vissza a szőlősorok közé. A földet gyeppel vagy mésszel keverve trágyaként is felhasználták.
Kőgátak és teraszok │ A szőlő megmunkálásakor a talajból kiforduló köveket a szőlők szélére hordták. Ezekből épültek a kisebb-nagyobb, esetenként akár 10 méter magasságot is elérő kőgátak, amelyek esetenként több követ igényeltek, mint egy városi kőház! A teraszos kiképzésű szőlőművelést lehetővé tévő kőfaragó- és építő munka speciális szaktudást igényelt. Ezt a munkát hosszú ideig nem is a helyiek, hanem a Mecenzéfről jött német vándormunkások végezték el, akik magukat mántáknak nevezték. A gátak építése és karbantartása rendkívül drága volt, de a meredek szőlőhegy oldalain - csökkentve a talajeróziót és elősegítve a napsugarak visszaverődését - kiválóan serkentették a szőlő érési folyamatát.
Kőpincék │ A borvidék riolittufába vájt pincerendszerének jellegzetes sajátossága a pincék falát vastagon borító nemes pincepenész, a Cladosporiumcellare, ami a világon csak itt, illetve a Rajna-menti borpincékben fordul elő. Ez a gomba a tokaji borok minőségének biztosításában fontos szerepet játszik. Neki köszönhetően alakul ki az aszú sajátos, friss kenyérre emlékeztető íze, illata, zamata, sötét aranysárga színe és a magas, 14 térfogatszázalék körüli alkoholtartalom.
