Fehér borok, színes kultúra

4000 induló a Spartan Race Tokaj Superen!

Ha egyszer kipróbáltad, többé nem tudod abbahagyni…

Hazánkban harmadik éve rendezik meg a világ legnépszerűbb akadályverseny sorozatát, a Spartan Racet! A széria következő állomása Tokaj, az időpont 2016. október 22. szombat.

A „Super” az úgynevezett középtávú Spartan verseny, ami azt jelenti, hogy egy kb. 13-17 km közötti pályát kell teljesíteni az indulóknak, melyet természetes és mesterséges akadályokkal tarkítanak – ezekből is legalább 25 db-ot kell leküzdeni. Mindemellett a kemény szintek, az időjárás, valamint a kiszámíthatatlanság is nehezíti a résztvevők dolgát. Ahogy a szlogen is mondja: You’ll know at the finish line, vagyis a célvonalon tudni fogod, hiszen az indulók nem sejthetik előre, hogy pontosan mi is vár rájuk, a pályarajzot mindig az esemény után hozzák csak nyilvánosságra!

A szervezők ezúttal is azt ígérik, hogy mindenkit kimozdítanak abból a bizonyos komfort zónából és erősen ajánlják, hogy az résztvevők felkészülésükbe építsenek bele sok terepfutást, valamint erősítő edzéseket. Azt is javasolják, hogy az indulók tájékozódjanak a versenyről az esemény Facebook oldalán, valamint a rendezvény holnapján – utóbbi linken lehet egyébként nevezni a felnőtt és a gyermek versenyekre is.  A rendezvényre eddig majdnem 4000 fő felnőtt induló regisztrált, ennyien a Közép-európai régióban még soha nem indultak a Spartan Racenek ezen a távján!

De mire is számíthat az, aki eljön Tokajba?

Az esemény egész napos, sőt, egész hétvégés szórakozási lehetőséget kínál. A rajt-cél terület a tokaji Fesztiválkatlan. Innen indulnak a futamok negyed óránként, minden un. „heat”-ben 250 ember rajtol. Közben lehet figyelni a célba érkezőket, akik utolsó akadályaikat szintén a Katlan területén küzdik le. Az esemény ideje alatt végig DJ és speaker szórakoztatja majd a Nagyérdeműt, a fesztiválterületen számos időtöltési lehetőség közül válogathatnak a látogatók. A szurkolóknak érdemes lesz elsétálni a pálya különböző szakaszaira is, hiszen nemcsak a csodás tokaji kilátásban, hanem a versenyzők egymással, és önmagukkal történő küzdelmében is lehet gyönyörködni.

Ezúttal két kísérő rendezvény is helyet kap; a gyermekek szokás szerint ismét nem maradhatnak ki az őrületből; a Kids versenyre három különböző korosztályban nevezhetnek. Megrendezésre kerül továbbá a Hurricane Heat, amely egy igen komoly csapatverseny, és amelyre ezúttal a régióbéli (HU, CZ, PO, SK) Spartan Race Training Groupok delegálhatták legerősebb tagjaikat.

Mint mindig, a Spartan Race minden befutója egyedi technikai polót és érmet kap a célban, az elit és az open futamok három legjobb férfi és női helyezettjét, valamint a legjobb csapatokat díjazzák a szervezők!

Tokajt, ezt a kedves települést méltán nevezik a bor fővárosának, így aztán a versenyt követően – amely egyébként a Közép-európai Spartan Race régió szezonzáró eseménye is – igazán lesz mit, és lesz is mivel megünnepelni a Spartan Race Afterpartyn, melyet Tokaj Város Önkormányzata jóvoltából a verseny napján rendeznek a főéren, este 18 órától – a belépés ingyenes.

Aki vasárnapig marad, ebédidő előtt semmiképp ne induljon haza, ugyanis október 23-án rendezik a már hagyományosnak mondható Hal és Bor gasztronómiai eseményt, ahol kb. 12 és 15 óra között - szintén a Fő téren - lehet majd kóstolni a meghívott főző csapatok kínálatából. Helyi tradicionális halételekből választhatnak a látogatók és ismét élvezhetitek a helyi termelők kínálatát! Belépődíj itt sincs, az ételekhez a tervek szerint ételjegy vásárlással lehet majd hozzájutni. J 

A Tokaj Superre online nevezés 2016. október 16-a éjfélig lehetséges, ezután már csak a helyszínen!
Csapatban indulóknak kedvezmény jár!


Jegyezd fel a naptáradba:

TOKAJ SUPER
Időpont: 2016. október 22.
Helyszín: Fesztiválkatlan, Tokaj